Teremtett világok és láthatatlan technológiák

Max Frisch svájci regényíró megfogalmazása szerint „a technológia a világ elrendezésesének olyan művészete, hogy ne kelljen észrevennünk”. Azaz: egy technológia minél elterjedtebb, annál inkább belesimul a környezetünkbe és annál nehezebb észrevenni – és ez persze több kérdést is felvet a jövővel kapcsolatban.
Először is azt, hogy a jelenlegi várakozások szerint a víz, gáz, elektromosság és telefon mellett a jövőben a számítástechnika és az internet válik majd az ötödik közművé. Azaz ugyanolyan természetes lesz a jelenléte, mint ahogy ma természetes, hogy egy lakásba belépve van víz és villany. Emellett miként Michio Kaku írja A jövő fizikájában (amely ezen bejegyzés kiindulási pontjául is szolgált) „végül maga a komputer szó is el fog tűnni a... nyelvből”.
Érdekes lenne tudni, hogy mi lesz a következő, ami a mindennapi életbe ugyanígy be fog épülni. Be kell vallanom, hogy még találgatni sem tudok, és mintha ugyanabban a helyzetben lennénk, mint az 1900 körüliek, akiknek – beleértve H. G. Wells-t, a modern jövőkutatás tulajdonképpeni megalapítóját is – még véletlenül sem jutott eszükbe, hogy a számítástechnika egyszer meghatározó fontosságúvá válhat.
De az is elképzelhető, hogy nem lesz ilyen „hatodik közmű”. Az első öt az emberiség történetéhez képest egy viszonylag szűk időintervallumban jelent meg az utóbbi százötven évben, és miért is tételeznénk fel, hogy a jövőben is újabbak felbukkanása lesz a jellemző? Talán inkább a már meglévőkre fognak újabbak ráépülni (mint ahogy valójában a telefónia és a számítástechnika is az elektromosságra). Vagy ugyanúgy teljesen más megközelítési módok fognak megjelenni, mint ahogy az ipari forradalom előtt még nem létező társadalmi komplexitás és a fejlettebbé váló technológia révén tették lehetővé a közművek kialakulását?
De ezzel még nincs vége. Arthur C. Clarke úgy fogalmazott, hogy „bármely, kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától”, és eljátszhatunk egy olyan, „kellőképpen fejlett” technológián alapuló, mesterséges környezet gondolatával, amelyet nem lehet a természetestől megkülönböztetni. És miért is lehetne: amennyiben nem vagyunk vele tisztában, hogy nem „magától” jött létre, úgy a megfigyelés önmagában kevésnek fog bizonyulni. Ha például azt tapasztaljuk, hogy bizonyos tárgyakon mondjuk keresztül tudunk nyúlni, akkor egyszerűen nekiállunk olyan „természeti törvényeket” kitalálni, amelyek megmagyarázzák a jelenséget. Pontosan úgy, mint ahogy a kvantumfizika esetében is tettünk, ahol a hagyományos okság logikája bizonyult használhatatlannak.
Úgyhogy annak a kérdésnek mintha nem lenne különösebben sok értelme, hogy vajon mi is egy ilyen „teremtett világban” élünk-e, elvégre úgy tűnik, hogy úgysem kaphatunk rá választ – van azonban néhány dolog, ami ennek ellenére is megfontolásra érdemes.
Először is: amikor azt kérdezzük, hogy vajon „mátrixban élünk-e”, akkor kimondva vagy kimondatlanul bár, de azzal a feltételezéssel szoktunk élni, hogy valamilyen szempontból fontosak vagyunk a rendszeren belül – sőt, az mintegy a mi kedvünkért jött létre. De elképzelhető olyan változat is, ahol csupán valamiféle melléktermékként jelenünk meg (és a cél mondjuk a nagy méretű és összetett ökoszisztémák tanulmányozása – vagy bármi más, de nem mi).
Ez a kétfajta „teremtett világ” azért különbözik egymástól, mert az előbbi (a „számunkra létrehozott”) esetében mégiscsak lehet rá némi esélyünk, hogy rájöjjünk az igazságra. Elvégre elképzelhető olyan forgatókönyv, ahol a virtuális környezet létrehozói tudatni akarják, hogy léteznek. Sőt, arra is lehet némi esély, hogy ezt egyértelmű és látványos módon tegyék – például valahogy úgy, mint Carl Sagan Kapcsolat című regényében, ahol a pi számjegyeiben egy kört rejtettek el (vagyis „a világegyetemet nem vaktában alkották, tudatta a kör”). Mivel ilyen üzenetet nem látunk ezért vagy nincsenek is „alkotók”, és én ezt tartom a legvalószínűbbnek – nem mintha sokat számítana, hogy mit súg az intuícióm. És azért nem számít sokat, mert az is elképzelhető, hogy vagy ezek a hipotetikus „ők” oldották meg rosszul a feladatot, vagy mi nem boldogulunk a feladvánnyal. És majd hátha egyszer később... Egy ilyen keresés során talán még könnyebb helyzetben is lennénk, mint a hasonlóképpen hipotetikus földönkívüli civilizációk jelei után kutatva, hiszen itt kiindulhatunk önmagunkból, és „testre szabott jeleket” kereshetünk.
Amiből viszont két további dolog következik. Egyfelől, hogy egy ilyen keresést nem lenne szabad feladni, mert arra ugyan soha nem találhatunk bizonyítékot, hogy „nem volt teremtő”, arra viszont esetleg igen, hogy de bizony volt.
Másfelől azon is érdemes lenne eltűnődnünk, hogy ha – jobb esetben – az emberiség még nagyon sokáig fennmarad, és a különböző technológiák fokozatosan és nem csupán metaforikusan, de szó szerint láthatatlanná válnak késői utódaink számára, akik talán csak használni fogják, de nem csak nem fogják érteni a működésüket, de maguktól annak sem lennének tudatában, hogy bizonyos jelenségek/folyamatok/stb., nem természetesek, úgy miként lehetne ezzel kapcsolatban üzenetet hagyni nekik?

Kozmikus világítótornyok és vallásmérnökök (updated)

Amikor azt a kérdést tesszük fel, hogy ha lennének földönkívüliek, akkor vajon miért is vennék maguknak a fáradságot, hogy hatalmas energiabefektetéssel üzenetet küldjenek nekünk, akkor nagyon is földi módon gondolkodunk.

Ugyanis lényebében abból indulunk ki, hogy egy nálunk idősebb civilizáció minden bizonnyal „fejlettebb” is nálunk, és a „fejlettség” alatt hajlamosak vagyunk azt érteni, hogy nem csupán a természettudományos ismeretei jóval fejlettebbek, mint a mieink, de nem csupán racionálisan, hanem még racionálisabban is gondolkodik nálunk. Vagyis mintha a „nem racionális” viselkedést valami olyasminek tekintenénk, mint amilyen a rabszolgaság, amely a történelem korábbi szakaszára volt jellemző. Ám elképzelhető olyan modell is, amely szerint a felvilágosodás óta tartó szekularizációs folyamat bizonyul majd átmeneti jelenségnek: afféle interregnumnak, és a 21. században a vallás (esetleg megváltozott módon, de) nem kevésbé meghatározó szerepet fog játszani, mint korábban.
Ami egyfelől azért lehet fontos a számunkra, mert mindig is a vallás volt az egyik nagy, az emberiséget mozgató erő (gondoljunk csak azokra az épületekre, melyeket vallási indíttatásból emeltek vagy arra, hogy hányan szentelték a teljes életüket a vallás szolgálatának). Legalábbis elképzelhető, hogy egy hipotetikus idegen civilizáció is rendelkezik vallással – azzal, hogy van-e tudományuk, és hogy az milyen lehet stb. valószínűleg azért szokás annyit foglalkozni, mert rendszerint az egész kérdéskörrel is tudósok foglalkoznak, akik számára ez tűnik fontosnak.
És hasonlóképpen elképzelhető az is, hogy egy kozmikus jeladó (egy „világító torony”) folyamatos üzemeltetése mögött nem valamiféle racionális, hanem vallási meggyőződések húzódnak meg. Sőt, számomra még könnyebben is elképzelhető, mert „racionálisan” nézve úgy tűnik, hogy még egy technikailag fejlett civilizáció számára is túlságosan drága, bonyolult stb. lenne a fenntartása. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy biztosan így van – azt viszont igen, hogy érdemes számolni azzal a lehetőséggel is, hogy ha felvennénk „velük” a kapcsolatot, akkor náluk a tudomány esetleg „a vallás szolgáló lánya” lenne.Kérdés persze, hogy ez milyen vallás lenne; és hasonlóképen kérdéses az is, hogy a jövő földi vallásai milyenek lesznek. Amikor Dawkins vagy általában véve a szkeptikusok megpróbálnak fellépni az egyébként számomra is elutasítandó kreacionizmus ellen, akkor bizonyos értelemben ugyanúgy járnak el, mint a SETI-vel foglalkozó szakemberek:  arra koncentrálnak, ami a számukra a fontos – vagyis a tudományra és tudományosságra. Nem pedig arra, ami a meggyőzendőknek fontos, és innentől kezdve nem nehéz arra gyanakodni, hogy ez a megközelítési mód nem lesz különösebben hatékony.
Lehetséges azonban más megoldás is. A The Church of Nano Bio Info Cogno például 2006-ban jött létre afféle ironikus művészeti projektként, amikor Praba Pilar performansz művész arra a következtetésre jutott, hogy az „új tudományok” egyes képviselői lényegében a vallás által kínált megváltást (örök életet és hasonlókat) ígérik az embereknek. De említhetnénk a Church of Life After Shopping-ot is – és miért ne  lenne elképzelhető például egy olyan, „igazi” és komolyan vehető vallás, amelyben a felebaráti szeretet mellett a tudomány eredményeinek tisztelete is központi szerepet játszik? Vagyis: ha vallások mindeddig – a többi társadalmi formációhoz hasonlóan – spontán módon, tervezettség nélkül alakultak is ki, nem képzelhető-e el, hogy a jövőben valamiféle tervezés eredményeként jönnek majd létre?
Ami persze legalább két dolgot jelenthet. Egyfelől azt, hogy afféle „vallásmérnökökként” megpróbálhatjuk majd eldönteni (különösen, ha majd az információs forradalomnak köszönhetően alapvetően új eszközök állnak a rendelkezésünkre), hogy szerintünk milyen vallás lenne a legcélravezetőbb/leghasznosabb/legüdvözítőbb stb. Másfelől viszont innentől kezdve ez is ugyanúgy előzetes és tudatos döntés eredménye lehet, mint az, hogy mi kerüljön be az alkotmányba, és ezzel a tudomány és a vallás jelenlegi kapcsolata is teljesen átértelmeződhetne.
Az pedig megint más kérdés, hogy semmi sem garantálja, hogy akár egy idegen civilizáció, akár pedig az emberiség a jövőben ugyanúgy ossza fel a gondolkodás egyes területeit, és ugyanúgy "tudományról", "vallásról" és hasonlókról beszéljen, mint mi.
Sőt, számomra éppen ennek ellenkezője tűnik valószínűnek.