Számítástechnika helyett EU-k

Voltaire annak idején arra panaszkodott, hogy „mialatt keresztülutazta Európát, aközben olyan gyakran kellett váltogatnia a törvényeket, mint a lovakat”, írja Alvin Toffler A harmadik hullám című könyvében. Majd pedig azzal folyatja, hogy a két dolog (a törvények és a lovak váltogatása) valójában nagyon is összefügg, hiszen „a közlekedés és a kommunikáció primitív szintje” gyakorlatilag lehetetlenné tette a nagyobb területek ellenőrzését.

Aztán persze jött az ipari forradalom, és az eredmény egyfelől egy többé-kevésbé globális kommunikációs és közlekedési rendszer, másfelől egy globális kereskedelmi hálózat kiépülése lett – miközben a társadalom legmagasabb szintű szerveződési egységeként a nemzetállam jött létre (vagyis egy egyre inkább globalizálódó rendszerben egy korántsem globális formáció). „Az új technológiák kifizetődővé válása érdekében a helyi gazdasági közösségeknek nemzetgazdaságokba kellett tömörülniük”, mondja Toffler. Amennyiben úgy gondoljuk, hogy kitörőben van vagy akár már zajlik is az információs forradalom, úgy érdekes kérdés, hogy mi fogja felváltani a nemzetállamokat (vagy legalábbis mi válthatja fel) .
1. Az egyik lehetséges válasz természetesen az, hogy semmi, mivel az, hogy az előző nagy átalakulás új államformát is létrehozott, nem jelenti szükségképpen, hogy most is ez fog történni. Az pedig teljesen más – bár legalább ugyanilyen érdekes – probléma, hogy a távolabbi jövőben milyen államformák között élünk majd mondjuk ha/amikor kirajzunk a Naprendszerbe vagy azon is túl. Én mindenesetre nem hiszem, hogy a változatlanságon alapuló forgatókönyv fog megvalósulni. Azt viszont nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy mint ahogy a korábbi, meghatározó államforma: az eurázsiai nagy birodalmak (az orosz, a kínai, az ottomán birodalom  stb. volt) meggyengülésére és visszaszorulására az ipari forradalom kitörését követően még 100 – 150 évet kellett várni, a nemzetállam sem fogja az egyik pillanatról a másikra átadni a helyét valami másnak. Eközben persze nem mindegy, hogy a váltásra néhány évtizedet vagy több, mint egy évszázadot kell várnunk.
2. Kiindulhatunk abból is, hogy valamilyen, mai szemmel nézve szélsőséges forgatókönyv valósul meg: például az új információs technológiákat kihasználva kicsiny, autonóm közösségek veszik át a mai nemzetállamok szerepét. Vagy például a globalizált világ létrejötte globalizált világkormány létrejöttéhez vezet (amely ismét csak az új információs technológiákban rejlő lehetőségekre építene). Ezeket ismét csak nem tartom valószínűnek (de persze ismét csak lehet, hogy tévedek, és csak azért nem akarom elfogadni őket, mert túlságosan mások, mint amihez szokva vagyok).
3. Végezetül pedig ott van egy harmadik lehetősség is. Bár ma a nemzetállamokat érezzük „természetesnek”, az ipari forradalom előtt Eurázsiában  – miként fentebb már érintettük - a nagy kiterjedésű formációk domináltak. Anglia, illetve Nyugat-Európa jelentős részben a technológiának köszönhetően tudott kiugrani a világ többi részéhez képest, viszont onnantól kezdve, hogy a a technológiai konvergenciának köszönhetően mindenki nagyjából ugyanarra lesz képes, a műszaki-természettudományos fejlettség a sikernek csupán szükséges, de nem elégséges feltételévé válik.
Azaz egy rövid interregnum után mintha visszatérnénk ahhoz az ipari forradalom előtti állapothoz, amikor leginkább az egyes politikai formációk nagysága és lélekszáma volt a meghatározó, és a jövő történészei számára is ezek fognak számítani (nem pedig a számítástechnika meg a biológiai tudományok), amikor megírják a 21. század történetét.
Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a 21. században azok a formációk lesznek a meghatározóak, akik területének méretei a valahai nagy birodalmakéhoz foghatóak: az USA mellett például Kína, India, Oroszország – és persze az EU. Viszont miközben nemzetállami alapokon nem, az utóbbi megoldást követve kisebb országok is erős rendszereket építhetnek ki.
Azaz ha fogadni kellene, akkor leginkább arra fogadnék, hogy a következő évszázadban egyre inkább ez lesz a meghatározó modell.

Egy nagyon távoli jövő joga

H. G. Wells angol író és gondolkodó 1902-ben azt mondta, hogy „mindaz, amit az emberi elme eddig beteljesített, nem más, mint ébredés előtti álom.” Majd azt is hozzátette, hogy másfelől viszont „bizonyos dolgok [és történések] miért ne rombolnának le mindent, és miért ne vetnének véget az emebri fajnak és történelemnek: miért ne szállna le ránk az éjszaka.” Martin Rees brit csillagász a 21. század kihívásairól írva pedig egyenesen azt állítja, hogy „térben és időben (az ősrobbanástól eltekintve) a helyzet itt és most a legkritikusabb”, és most fog eldőlni, hogy az élet esetleg örökké (vagy legalábbis nagyon sokáig) fennmarad-e, vagy a technika még a lehetőségét is megszüntetni.

Az emberi faj kihalása  persze nem szükségképen jelenti az itteni élet végét vagy akár csak általában véve az értelmes földi fajokét. Ugyanis még mintegy 800 millió évünk van addig, amíg a Föld átlaghőmérséklete 30 fokkal megemelkedik, és a magasabb rendű élőlények számára elviselhetetlenné válnak a körülmények. Vagyis ha az emberiség eltűnne, de nem pusztítaná ki az életet, akkor ilyen hosszú idő alatt legalábbis lehetséges, hogy újabb intelligens faj (sőt, esetleg egymás után többi is) megjelenjen.
Ebben persze nem lehetünk biztosak, hiszen az alapkérdés az, hogy az értelem törvényszerűen kialakul-e, ha az élet létrejön, és erre egyelőre senki sem tudja a választ. Az 1990-es évek közepén Chris McKay a NASA-tól mindenesetre felvetette, hogy az esetleg valaha létezett intelligens dinoszauruszok nyomait nem itt lent, hanem a Holdon kellene keresni, ott ugyanis amennyiben képesek voltak űrhajót építeni, fennmaradhattak a z általuk készített tárgyak – a Földön azonban egészen biztosan nem. Ha ezeket a nyomokat megtalálnánk, akkor az eddiginél több okunk lenne feltételezni, hogy utánunk, a távoli jövőben is megjelenhetnek más értelmes fajok. Amúgy pedig mivel az értelem létrejöttéhez bizonyos komplexitásra van szükség, ezért a múltban „csak” néhány száz millió évvel érdemes visszamenni, és ez arra is ráirányítja a figyelmünket, hogy az összetett szervezetek csupán a Föld történetének késői szakaszában jelentek meg: ebből a szempontból bolygónk a keletkezése óta eltelt 4 és fél milliárd évből kb. 4 milliárd évig üres volt. Az értelem pedig tényleg csak az utolsó pillanatban tűnt fel.
Megváltozik viszont a perspektíva, ha azt nézzük, hogy ennyi van még hátra addig, amíg az utolsó csillagok is ki nem hunynak. A Fred Adams – Greg Laughin csillagász szerzőpáros szerint „az univerzum jelenleg kamaszkorát éli a maga tíz vagy tizenöt milliárd évével. Amiből az következik, hogy közelről sem telt még el elég idő ahhoz, hogy számos érdekes csillagászati esemény bekövetkezzen”. Ahhoz képest, amennyi még hátra van, csupán a kezdetén vagyunk az egésznek, és „amikor az utolsó csillag is megszűnik ragyogni, a kozmosz száztrillió éves lesz”. Amennyiben akkor még létezik majd gondolkodó lény, számára úgy fog tűnni, mintha az értelem szinte rögtön megjelent volna.
Abban persze – miként fentebb már utaltam rá – nem lehetünk biztosak, hogy tényleg lesz ilyen, hiszen nem tudjuk, hogy egyfajta törvényszerűség van az értelem kialakulása mögött. Amennyiben viszont sikerülne megbizonyosodni róla, hogy rajtunk kívül is léteznek értelmes lények a Világmindenségben, úgy védhetőbbnek tűnne, hogy az ember utáni jövőben is megjelenhetnek értelmes fajok a Földön. És akkor azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy a környezetrombolás hosszú távú hatásai ellen azért próbálunk fellépni (Magyarországon ennek még külön biztosa is van jövő nemzedékek országgyűlési biztosa néven), mert úgy gondoljuk, hogy az embereket ugyanazok a jogok illetik meg – függetlenül attól, hogy mikor születnek meg. És ha nekünk jár az élhető környezethez való jog, akkor miért ne járna nekik is.
Egy lépéssel továbbmenve pedig az is felvethető, hogy milyen erkölcsi kötelezettségeink lehetnének egy a távoli jövőben élő, intelligens, de nem humán földi fajjal is. Néhány évvel ezelőtt azt vetettem fel, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában ne „férfiakról” és „nőkről”, hanem „értelmes lényekről” beszéljünk (és az „emberi jogok helyett” is az „értelmes lények jogairól” beszéljünk). Elvégre ideje felkészülni rá, hogy a talán nem is olyan távoli jövőben más értelmes lények is lesznek rajtunk kívül a Földön (akár AI-k, akár pedig genetikailag „felemelt” élőlények formájában – az effélékkel járó minden lehetséges kérdéssel és problémával együtt). A nem olyan nagyon közeli (sőt, éppen ellenkezőleg: kimondottan távoli) jövőben pedig talán majd más, tőlünk teljesen független intelligenciák is, akikek – ha egyszer minden értelmes lénynek ugyanolyan jogokat szánunk, akkor – ugyanolyan jogaik kell, hogy legyenek, mint ma nekünk. Még általánosabban fogalmazva: nem tehetjük tönkre az esélyeiket. Csak éppen ha már most felprédáljuk a meg nem újuló erőforrásokat (mint ahogy éppen ezt tesszük), akkor ők igencsak nehezen fognak boldogulni, ha esetleg technikai civilizációt szeretnének létrehozni. Mert a meg nem újuló erőforrások ismételt létrejötte még jobb esetben is eltart egy ideig.
Mármint ha egyáltalán.