Az üzemanyagfa jövője

Freeman Dyson amerikai fizikus A Nap, a genom és az internet című könyvében azt írja, hogy bár általában abból szokás kiindulni, hogy a tudományos forradalmak az alapvető elképzelések megváltozására vezethetőek vissza (lásd mondjuk a kopernikuszi fordulatot), valójában azonban az új tudományos eszközök azok, amelyek képesek teljesen átalakítani a tudományt. Ha pedig ez így van, akkor a társadalmi problémák minden bizonnyal megoldhatóak azzal, hogy megtaláljuk a megfelelő tudományos eszközöket. Esetünkben például ilyen lenne a Nap, amely az olcsó energiát; a genetika, amely a módosított növényeket; és az internet, amely a vidéki elzártság felszámolását jelentené. Egy lépéssel továbbmenve pedig a Dyson-i logikából az is levezethető, hogy a választ a társadalmi problémákra is a természettudósoktól kell várnunk. Elvégre ők azok, akik kifejlesztik a különböző berendezéseket (minden bizonnyal nem véletlen, hogy a fentebb említett könyvnek az az alcíme, hogy a tudományos forradalom eszközei).
És persze ezzel a szemlélettel van összhangban Dyson azon felvetése is, mely szerint a világ energiagondjait úgy lehetne megoldani,hogy a genetika segítségével olyan „fákat [állítunk elő, melyek] a napfényt folyékony üzemanyaggá konvertálják, és és azt közvetlenül... egy földalatti csővezeték-rendszerbe vezetik bele”. Az eredmény pedig ismét csak Dyson szerint minden bizonnyal a nyomor és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenése lenne, hiszen nagyságrendekkel olcsóbbá válna az üzemanyag, és így a szegények számára is elérhetővé válnának az ebből fakadó előnyök.
Ami kétségtelenül szellemes elképzelés, csak éppen két okból sem működik.
Egyfelől azért nem, mert a technológiai megoldások önmagukban semlegesek, nem pedig jók vagy rosszak: nem a társadalmi haladás előmozdítói vagy hátráltatói. Dyson ugyan egy másik tanulmányát egyenesen azzal kezdi, hogy „könnyű történeti példákat találni annak a tézisnek az illusztrálására, hogy a technológia közreműködhet a társadalmi igazságban”, és a Gutenberg által kiváltott társadalmi hatásokra hivatkozik. Az Asa Briggs – Peter Burke szerzőpáros viszont a média társadalomtörténetét tárgyalva arra mutat rá, hogy az általános meggyőződéssel ellentétben „a betű korántsem mindenütt működött független hajtóerőként, és a könyvnyomtatás forradalma nem pusztán a technikán múlott". Kellett hozzá az is, hogy a társadalom megfelelően viszonyuljon az adott eszközökhöz, és Oroszországban például több, mint 250 évig tartott, mire az első nyomda működni kezdett. Vagyis még ha megvalósítanánk is Dyson ötletét, ez akkor sem vezetne automatikusan a jólét növekedéséhez.
Másfelől kissé olyan ez az egész, mintha a számítógépet csupán egy képernyővel ellátott elektromos írógépként akarnánk használni ahelyett, hogy élnénk a kínálkozó új lehetőségekkel. A hagyományos üzemanyagon alapuló modellnek messze nem az az egyetlen hátulütője, hogy előbb-utóbb el fog fogyni a kőolaj, tehát ha már változtatunk, akkor változtassunk úgy, ahogyan tényleg érdemes.