A több, mint 50 éve tartó „űrkorszak” kevesebb, mint egytizedére volt igaz, hogy az ember legalább a hozzánk legközelebbi égitestre: Holdra képes eljutni. Az azóta eltelt közel negyven évben viszont még csak komolyabb kísérlet sem történt holdutazásra.
A kérdés, hogy mi tette lehetővé akkor, és miért nem megyünk most, két részre bontható. Az első a természet-, míg a második a társadalomtudományok körébe tartozik, és érdemes azzal kezdenünk, hogy a Föld valójában nagyon is szerencsés helyzetben van. Ugyanis olyan kicsiny a gravitációja, hogy kémiai hajtóanyagú rakétával, vagyis meglehetősen fejletlen technológiával is el lehet hagyni (ami egyáltalán nem szükségszerű). A Hold pedig nagyon-nagyon közel van: a legnagyobb közelség esetén is 140-szer messzebb: kb. 55 millió km-re vagyunk a Marstól és ahhoz, hogy egy embert eljuttassunk oda, nem néhány napra, hanem évekre lenne szükség. De nekünk 1960 körül nem kellett ezzel foglalkoznunk, mert amikor az USA és a Szovjetunió afféle hidegháborús erődemonstrációként űrversenyfutásba kezdett, ott volt az akkori, meglehetősen fejletlen technológiával is elérhető célként a Hold.
A marsutazás viszont valószínűleg (sőt, nem csak valószínűleg, hanem szinte biztosan) túl nagy falat lett volna túlságosan sok megoldandó technikai, orvosbiológiai (és így egyéb) problémáival ahhoz, hogy vagy bele sem fogjanak, vagy pedig nagy valószínűséggel még az 1970-es évek végén – 1980-as évek elején is belebukjanak, és kérdés, hogy a két szuperhatalom közötti rivalizálás kitartott volna-e elég hosszú ideig ahhoz, hogy végül ember léphessen a Vörös Bolygó felszínére.
Mint ahogy az is kérdés,hogy milyen hatása lett volna rövid, néhány éves és közepes, néhány évtizedes távon annak, ha mondjuk az első próbálkozás tragédiával végződik. Innentől kezdve ugyanis az esetleges marsutazást finanszírozó nagyhatalomnak azt kellett volna mérlegelnie, hogy a trillió dolláros beruházásért esetleg csak egy látványos és megszégyenítő kudarcot kap.
Ez persze már társadalomtudományi kérdés, mint ahogy az is ide tartozik, hogy ha nem lett volna az USA és a Szovjetunió közötti űrversenyfutás, akkor – bármennyire is (viszonylag) egyszerű is a holdutazás – biztosan nem kerül rá sor. Ha azt szeretnénk, hogy az emberiség ne csupán a Naprendszer egyetlen bolygóján legyen jelen a jövőben, akkor több dolgot tehetünk.
Egyfelől „reménykedhetünk” abban,hogy hátha egyszer majd hasonló helyzet alakul ki, és hátha majd ez megint holdutazáshoz (sőt, akár marsutazáshoz) vezet. Jelenleg azonban minden jel arra mutat,hogy az 50-es évek kéthatalmi kötélhúzása egyszeri és megismételhetetlen pillanat volt az emberiség történetében (mint ahogy egyébként az összes többi is az), és erre semmi esély.
Másfelől reménykedhetünk abban, hogy majd valamilyen más okból vállalja fel a néhány nagyhatalom egyike a dolgot. Csak éppen az 1972 óta eltelt évek azt látszanak megmutatni, hogy semmi értelme ilyesmiben reménykednünk.
Úgyhogy legfeljebb abban bízhatunk (és persze ezt sem garantálja semmi), hogy az emberiség általános jólétének növekedése a 21. században is folytatódni fog, és eközben az egy főre jutó GDP is folyamatosan nő majd. Ez ugyanis azt jelentené, hogy még ha nem csökkennének is nagyon a holdutazás költségei, relatíve akkor is olcsóbbá válna: ad absurdum egy csupa milliárdosból álló társadalomban majd csak akadnának néhányan, akik – akár hobbiból is, nem pedig azért, mert komoly üzleti lehetőséget látnak benne – összedobnák a szükséges pénzt. Illetve az is elképzelhető, hogy egy ilyen egyre növekvő gazdagság esetén hasonlóképpen akadnának kormányok, amelyek hajlandóak lennének finanszírozni egy tudományos célú hold-, sőt, akár egy marsutazást is. Valahogy úgy, mint ahogy most egy részecskegyorsítót. Csak találgatni tudok, de ha minden jól megy, akkor talán 30 – 40 évnyire lehetünk ettől.
De persze semmi sem garantálja, hogy a jólét-növekedés nem fog megtorpanni, még mielőtt elérnénk a fentebbiekhez szükséges gazdagságot: például azért, mert 2050 körül egyes számítások szerint véget fog érni az az 1750 óta tartó korszak, amelyet a folyamatosan növekvő populáció, vagyis a folyamatosan növekvő mennyiségű munkaerő és hasonlóképpen folyamatosan növekvő fogyasztói piac jellemzett. De persze okozhatja sok más dolog is a majdani visszaesést.
Mindent egybevetve tehát senkinek nem tanácsolom, hogy nagy összeggel fogadjon arra, hogy az emberiség a belátható jövőben issza fog térni a Holdra, és hogy majd eljut a Marsra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.