Az emberiség a beszéddel feltalálta „a folyamatos társadalmi emlékezést“, írja a filozófus F. C. S. Schiller Tantalus vagy az ember jövője című tanulmányában az 1920-as években, majd pedig azzal folytatja, hogy erre a találmányra épült aztán rá „az írás, amely a társadalmat arra képesíti, hogy mindent feljegyezhet, amit értékesnek tart“. Amely kijelentés talán nem tűnik nagyon meghökkenőnek, viszont mégis érdemes végiggondolni, mert több kérdést is felvet.
Így például az, hogy ha a beszéd volt az első lépcsőfok, akkor vajon szükségképpen az írás Kellett-e, hogy a második legyen. A modern értelemben vett szóbeli kommunikáció talán már 100, de 40 ezer éve egészen biztosan megjelent, az írás viszont csupán 5 ezer éve; és az, hogy lényegében mindannyiunk életéhez hozzátartozik, csupán a 20. századra vált jellemzővé (és nem is mindig volt népszerű: Szókratész például még egyszerűen egy, az emlékezetet gyengítő technikát látott benne).
Az írott nyelv persze nem pontosan fedi le a beszéltet (kezdetben valószínűleg nem is beszédet, hanem fogalmakat rögzítettek vele), és „erényei" közé tartozik amellett, hogy később is hozzáférhető, az is, hogy rendszerint jobban megszerkesztett, tömörebb és magasabb információ tartalmú a szóbeli közlésnél; ráadásul olyan vizuális megoldásokat is használ, melyeknek nincs szóbeli megfelelője – és így tovább.
Ezek a „jó tulajdonságok" viszont legalább részben abból fakadnak, hogy írni bizony nehézkes és lassú folyamat, teljes odafigyelést és minden más szempontból is nagyon sokat követel tőlünk - mondhatni, egyáltalán nem felhasználóbarát. De még ha azt gondoljuk is, hogy a beszédet követően csakis ebbe az irányba lehetett továbblépni, mert - mintegy cserébe a nehézkes használhatóságért - a gondolatok ilyen módon történő rögzítésére technikailag meglehetősen egyszerű, ebből nem következik, hogy örökre meg kell ragadnunk ebben az állapotban.
A jelek szerint írás nélkül nem lehet igazán komplex dolgokat létrehozni: egyetlen olyan vadászó-gyűjtögető társadalmat sem ismerünk, amelynek ez sikerült volna. Mára viszont eljutottunk arra a technikai szintre, hogy akár ki is válthatjuk valamivel. Elvégre eddig sem azért használtunk, mert ez volt a legjobb, hanem azért, mert nem volt más. Most viszont könnyen lehet, hogy már nincs is szükségünk rá, mert az új technikai megoldások kényelmesebben és kézhez állóbban helyettesítik. Valahogy úgy, mint amikor a ház felépítése után sincs szükség az állványzatra.
Bár persze az is igaz, hogy eközben az új megoldások teljesen másra tesznek majd képessé minket: valahogy úgy, mint ahogy az állványzat is másra való, mint a már megépített házban működő lift.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.