2011. június 13., hétfő

Pornografizált jövő?

Elképzelhető, hogy a jövőben a „valóság” mindenki számára más és más, mondhatni személyre szabott lesz – és ez persze mindent megváltoztat. Susan Greenfield brit agykutató ír le egy olyan jövőbeni jelentet, ahol miközben a tanárnő magyaráz, egyes diákok úgy látják, mintha meztelen lenne, ugyanis az általuk használt VR-rendszer így alakítja át a képét. Ami természetesen jogi problémákat is felvet – meg azt a kérdést is,hogy a jövőben hogyan fog alakulni az emberi szexualitás.
Mai példaként ott van az internet a nagy mennyiségű, a legváltozatosabb szexuális beállításúakat is kielégítő képekkel meg videókkal, és ez alapján két dolgot állapíthatunk meg. Egyfelől a lehetséges kínálat jóval nagyobb és jóval élethűbb, mint az eddigi történelem folyamán bármikor, másfelől a „belépési költségek” is rendkívül alacsonyak, hiszen rendszerint elég rákattintani egy linkre. Ami a legtöbb ember szexualitását még akkor sem zavarta meg, ha Norman Doidge amerikai kutató A változó agyról írva azt húzza alá,hogy „az emberi libidó nem egy állandó, változásra képtelen biológiai késztetés, hanem olykor furcsán szeszélyes lehet, ésl elki beállítódásunk éppúgy könnyen megváltoztathatja, mint addigi szexuális találkozásaink.” Másként fogalmazva: nálunk a szexualitás már lényegében elszakadt „alapvető céljától, a szaporodástól”, és a repertoárba nagyon sok minden belefér. De bár ismerünk olyan eseteket, amikor valaki „pornófüggő” lett, mivel „az izgalmi állapotunkat előidéző dopamin egyben meg is erősíti azokat az idegi kapcsolatokat, amelyek a cél elérését lehetővé tevő viselkedésért felelősek”, azért azt valószínűleg nem állíthatjuk, hogy jelenleg az egész társadalmat teljesen átformáló problémáról van szó.
De a Greenfield által elképzelt forgatókönyv esetében korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Egyfelől ugyanis az internet bármennyire könnyen hozzáférhető is, azért nem folyamatosan és nem is közvetlenül körülöttünk van jelen. Másfelől a VR – elvileg – lehetővé tenné, hogy az embernek bármilyen szexuális vágya beteljesüljön: ha kentaurral vagy éppen kentaurként akar közösülni, akkor ezt is megteheti, és eközben a tapintási élmény, a hangok, az illatok stb. mind tökéletesen valósághűek lesznek (már amennyiben értelmezhető ez a fogalom egy nem létező mitológiai lénnyel kapcsolatban). És bár az is igaz, hogy sok férfi prostituáltakhoz sem jár és nincsen egy éjszakás kalandja sem (noha az is teljes szexuális élményt ad), legalábbis elvileg lehetséges, hogy ez mégis más lesz, mert egy mesterséges intelligenciával működtetett virtuális szerető az intimitást és az összetartozás élményét is képes lehet nyújtani, miközben a fantáziának sem szab semmi határt – és közben nincsenek a párkapcsolatokban előforduló konfliktusok sem.
Tehát elképzelhető ugyan olyan forgatókönyv, ahol ennek a pornografizált VR-nak nincsenek messze ható következményei – de elképzelhető olyan is, ahol vannak. Ekkor kérdés lenne, hogy hogyan tovább: például egy olyan jogi szabályozás jelenti-e megoldást, amely tiltja vagy bizonyos korlátok közé szorítja az ilyen szolgáltatások igénybe vételét (ami biztos,hogy további problémákat vetne fel akár jogi, akár technikai szempontból). Vagy pedig (néhányaknál vagy éppen a túlnyomó többségnél) most először tényleg és teljesen kettéválna a szexualitás meg a szaporodás, és ez talán nem is olyan elképzelhetetlen, mint amilyennek első hallásra tűnik. Ismét csak Greenfield veti fel,hogy a jövőben esetleg a hús-vér kapcsolatok is olyanná válnak, mint ma a húsevés, ahol élesen elkülönítjük az étel előállítását (az állatok megölését) az elfogyasztástól, és az előbbiről nem is veszünk tudomást. Ennek analógiájára elképzelhető egy olyan társadalom is, ahol bár kommunikálunk a többi emberrel (is), a személyes kontaktus ugyanolyan taszító és nem kívánatos dolognak számít, mint a vágóhíd – és egy ilyen felfogáshoz jól illene a pornografizált: a hagyományos, emberek közötti szexualitást felváltó VR léte is.

2 megjegyzés:

  1. a '93-as stallone-bullock film, "a pusztító" jut eszembe, ahol pont ez történt: a nemek közti fizikai érintkezés megszűnt (csak válogatott lombikbébik születtek), de szexelni azért lehetett - VR-sisakon keresztül. stallone persze rövid próbálkozás után a hagyományos verziót javasolta, amit sandránk udorodva utasított vissza.. pedig csak 2030 körül jártuk.

    VálaszTörlés
  2. Jó pont, lehetne még pár könyv-novella-film címet idézni.. ha eszembe jutnának.
    Volt egyszer a Kiberneroszok tündöklése és bukása (csak ott nem virtuális valóság volt, hanem fizikailag létező androidok). Aztán Asimov is érintette a témát a robotos sorozatban. Volt pedig vr-s sok, de most nem jut eszembe...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.