Milyen lehet mesterséges intelligenciának lenni?

Pontosabban: hogyan érzékelhetik a mesterséges intelligenciák a világot. Thomas Nagel amerikai filozófus azt a kérdést veti fel egy tanulmányában, hogy milyen lehet denevérnek lenni – vagyis, hogy valóban el tudjuk-e képzelni, hogy miként érzékeli a világot egy olyan élőlény, amely a miénktől eltérő érzékszervet használ. Ami mindeddig legfeljebb a filozófusok számára tűnhetett érdekes problémának – most azonban a robotika fejlődésének köszönhetően megváltozóban van a helyzet.

A földi élőlények érzékszerveivel kapcsolatban talán azt érdemes kiemelni, hogy meglepően egységesek: látás, hallás, szaglás, tapintás stb., és ezt a listát egészíti ki néhány olyan extrém (és ennek megfelelően ritka) megoldás, mint amilyen egyes halak elektromos érzékelése vagy éppen a denevér echolokációja. Ennek az egységességnek minden bizonnyal evolúciós okai vannak, és még akkor is éppen ezeken az érzékszerveken keresztül tudjuk a leghatékonyabban beszerezni a minket körülvevő külvilágról az információkat, ha eközben – miként Eduardo Punset említi A lélek az agyban van című könyvében – „a szemből érkező jelek megegyeznek a fülből vagy a bőrből érkező jelekkel”, és az agyunk csinál belőlük képet, hangot, és így tovább. Ez az „átkonvertálhatóság” az, ami lehetővé tette a süketnéma és vak Helen Keller számára, hogy „kizárólag tapintás segítségével a többiekéhez nagyon hasonló modellt” alakítson ki a külvilágról, és a Radcliffe College-t summa cum laude végezze el. De arra is tudunk példát, hogy vakok a hátukkal tanultak meg látni. A Nature 1969-ben számolt be Paul Bach-y-Rita kísérletéről, ahol a mozgatható kamera képét a rendszer 400, egy szék hátába beépített és rezgésre képes „stimulátor” mozgásává alakította, a kísérleti személyek (noha a felbontás nagyon rossz volt) már olyanokat mondtak, hogy „az ott Betty, aki ma leengedve hordja a haját, és nem vette fel a szemüvegét”.

Másfelől viszont ha teljesen mások lennének a körülmények, akkor teljesen más „érzékszervi egységcsomagra” lenne szükség. Jeff Hawkins AI-kutató azt veti fel, hogy egy meteorológiai megfigyelő állomásokkal teli országban egy robot, mesterséges intelligencia vagy bármi más számára „a megfigyelő rendszer pontosan úgy működik, mint az egyik érzékszerv: a szem... a mért adatok olyasmi[k] lenné[nek], mint mint nekünk a fény”, hogy Punset megfogalmazását vegyem kölcsön. Értsd: az érzékszervek tulajdonosa ezek alapján ugyanúgy képet alkotna magának a külvilágról, mint mi a szemünkkel – vagy éppen Helen Keller kizárólag a tapintás segítségével.

William Gibson cyberpunk-regényeiben persze léteznek olyan technológiák, melyek segítségével az ember térbeli objektumokként láthatja az adatbázisokat. A mi esetünkben azonban alapvetően másról van szó. Nagel arra a kérdésre, hogy milyen lehet denevérnek lenni, azt válaszolja, hogy nem tudhatjuk, mert bármennyire közel van is hozzánk az adott állat (lévén melegvérű emlős), ha az agyunk nem úgy van behuzalozva, hogy visszaverődő ultrahang alapján tájékozódjon, akkor legfeljebb hasonlataink és elképzeléseink lehetnek (leginkább a látás analógiájára), de mint ahogy a hallás nem látás, az echolokáció sem az.

Megtehetjük persze, hogy a jövőbeli mesterséges intelligenciákat valamiféle látással ruházzuk fel, és az „agyuk” az adatbázis-információkat (vagy bármi mást) úgy alakítja át, mintha csak a „szemükön” keresztül érnék őket az ingerek (miként a hátukkal látó vakok esetében éppen ez történik), de ez nem igazán tágítaná ki a lehetőségeket.

Viszont megtehetjük azt is, hogy olyan, teljesen új érzékszervekkel ruházzuk fel őket, amelyek még annyira sem emlékeztetek a látásra, mint a hallásra az echolokáció. Ez a lehetőség az ember előtt nem áll nyitva – elvégre mi néhány adott, az evolúció folyamán létrejött csatornán keresztül jutunk információkhoz a külvilágról, és nem is nagyon képzelhető el olyan, a természetes kiválasztódáson alapuló folyamat, amely egyszer majd létrehozná például az „adatbázis-érzékelés” képességét. Vagy azt, hogy „lássuk” az ökoszisztéma változásait vagy éppen külön „érzékszerv” legyen a történelemre – vagy bármi hasonlót. Egy mesterséges intelligenciának azonban ez talán egyszer majd ugyanolyan természetes lesz, mint nekünk az, hogy a szemünket használjuk ezen sorok olvasásakor.