2010. december 12., vasárnap

Ami az anomáliák tudománya után következik

A kvantumelmélet annak idején, az 1920-as években olyannyira érthetetlennek tűnt, hogy „Bohr úgy vélte, ez azt jelenti, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyekre a tudomány nem képes választ találni. Einstein számára pedig azt jelentette, hogy valami nem stimmel az elmélettel” - írja Michael Brooks a 13 rejtély című könyvben. Számunkra viszont jelentheti akár azt is, hogy hamarosan talán egy teljesen új korszak fog kezdődni a világ megismerésében. Hacsak el nem kezdődött máris.
Nagyjából az 1600-as évekig ugyanis nem volt modern értelemben vett természettudomány. Amikor viszont létrejött, akkor gyorsan elvezetett egy új, matematizált eszközrendszer létrejöttéhez is, amelyet lényegében „gondolatfokozásra” használtunk. Nem tudjuk ugyan enélkül kiszámítani, hogy a newtoni mechanika szerint miként mozognak a bolygók, de megfelelő képletek segítségével igen, és eközben legalább azt képesek vagyunk megérteni, hogy mire vonatkoznak a számítások. Vagyis kissé leegyszerűsítve: értjük a számítási szabályokat, és az eredményeket is össze tudjuk hasonlítani a megfigyelésekkel, tehát meg tudunk róla győződni, hogy helyesek-e. Ám eközben a megértésre valójában nincs is feltétlenül szükség: Kepler például anélkül is meg tudta fogalmazni a Kepler-törvényeket, hogy értette volna a mögöttük meghúzódó összefüggéseket.
Innentől kezdve három út képzelhető el. A hagyományos „megértem, és leírom” típusú megoldásoknak nyilvánvalóan korlátokat szab az, hogy Wigner Jenő megfogalmazásával élve „egy kutya sok mindent megtanulhat, de a szorzótáblát lehetetlen neki megtanítani”. Értsd: az emberi megértésnek is ugyanígy megvannak a korlátai, és ha esetleg most még nem is, előbb-utóbb azért biztosan el fogjuk érni ezt. És próbálkozhatunk ugyan a Kepler-féle megoldással is (vagyis azzal, hogy megértés nélkül tárjuk fel a szabályokat), ám ahogy a dolgok bonyolultabbá válnak, valószínűleg egyre kevésbé tudjuk majd, hogy egyáltalán mit kellene megfigyelni, mérni stb. Edison próba-szerencse alapon (úgy, hogy egyszerűen minden, a keze ügyébe akadó anyagot végigpróbált) meg tudta alkotni a szénszálas izzólámpát, de valamiféle atommotort – amivel szintén megpróbálkozott – már nem.
Úgyhogy – szerintem – marad a harmadik megoldás. Vagyis az, hogy az emberi megértést mással helyettesítjük: például a gépivel, és innentől kezdve majd ugyanúgy egyszerűen kérdéseket teszünk fel ennek a „gépi megértésnek” (anélkül, hogy átlátnánk a válasz mögötti logikát), mint amikor két nagy számot szorzunk össze számítógéppel, és fogalmunk sincs arról, hogy a válasz konkrétan milyen folyamatokon keresztül jön létre. Semmi okunk sincs azt képzelni, hogy az emberi megértés egyben a megértés végső határait is jelenti, és lehetetlen lenne meghaladni. Egy következő lépésben pedig talán majd eljutunk arra szintre is, ahol már a kérdések feltétele is meghaladja a képességeinket, és akkor majd azt is másokra bízzuk. Akár valamiféle mesterséges intelligenciára, akár biológiailag módosított emberekre (értelmes lényekre).
Brooks úgy fogalmaz, hogy a többi fizikai anomáliával együtt „a sötét energia [is] valójában nem óriási gond, hanem a fizika előtt álló legnagyobb lehetőség arra, hogy megvizsgáljuk [a modern tudományt megalapozó] leegyszerűsítéseket, és kijavítsuk őket, és ezáltal a tudást új szintre emeljük”. De elképzelhető egy olyan olvasat is, hogy már elértük az agyunk által nyújtott lehetőségek határait. Ez nem azt jelenti, hogy „vége van”, hanem csupán annyit, hogy a jövőben talán nem mi fogjuk csinálni a tudományt.  Ami talán nem igazán hangzik jól – egészen addig, amíg úgy nem kezdünk gondolni a dologra, mint egy beláthatatlan és a szó szoros értelmében felfoghatatlan fejlődés kezdetére.
És én személy szerint nagyon remélem, hogy tényleg ez a helyzet.

2 megjegyzés:

  1. Egy-két Douglas Adams idézet is elkelt volna a cikkbe (A Galaxis útikalauzra gondolok elsősőrban) :) Egyébként a zsenik is olyan felfedezéseket tesznek, amire más emberek nem képesek eljutni. De amikor a zseni elmagyarázza nekik, akkor már könnyen megértik. Ennek alapján könnyen elképzelhető, hogy milyen lesz majd, amikor a gépek magyaráznak el nekünk dolgokat. Eleinte biztos könnyen megértjük majd mi is, de ahogy egyre távolabb kerülnek a megértésben, utána már valószínűleg csak bizalom kérdése lesz.
    Einstein korában csak a fizikusok érthették meg hogy valójában miről is beszél, ma már azért egy középiskolásnak is van esélye erre. Lehet, hogy csak idő kell hozzá?
    Aztán vannak olyan dolgok, amiket meg tudunk érteni, de elképzelni már nem. Főleg a fizikában vannak ilyenek: a kvantum- és a relativitáselmélet. Az agyunk nem tudja modellezni ezeket a jelenségeket, mert az evolúciónk során nem volt rá szükség. De az agy képlékeny. Ha gyerekeket ilyen relativisztikus és/vagy kvantumjátékokon nevelnénk fel, vajon nem juthatnának el új megértési szintekre?

    VálaszTörlés
  2. @Kupac, köszönöm, ASAP jöhetnek az idézetek:-)
    ami viszont a zseniket illeti, szerintem óvatosan kell ezzel a kategóriával bánni
    és ezen a ponton hadd hivatkozzam arra, amit néhány éve - a szakmai közvélekedéssel leginkább összhangban - egy egyetemi jegyzetben írtam:
    "a mítoszok közé sorolhatjuk a magányos feltaláló-zsenit is: George Basalla technikatörténész szerint az vezetett ennek a képnek a kialakulásához, hogy az állam által támogatott, központi szabadalmi rendszer az egyes emberek számára biztosított szabadalmi védettséget. Ez viszont csak azért volt lehetséges, mert a romantikától kezdve, vagyis nagyjából a 18. század végétől a figyelem középpontjába a mű helyett egyre inkább az alkotó került, és ez vezetett el többek között a zsenikultuszhoz is."

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.