2011. március 20., vasárnap

Kozmikus világítótornyok és vallásmérnökök (updated)

Amikor azt a kérdést tesszük fel, hogy ha lennének földönkívüliek, akkor vajon miért is vennék maguknak a fáradságot, hogy hatalmas energiabefektetéssel üzenetet küldjenek nekünk, akkor nagyon is földi módon gondolkodunk.
Ugyanis lényebében abból indulunk ki, hogy egy nálunk idősebb civilizáció minden bizonnyal „fejlettebb” is nálunk, és a „fejlettség” alatt hajlamosak vagyunk azt érteni, hogy nem csupán a természettudományos ismeretei jóval fejlettebbek, mint a mieink, de nem csupán racionálisan, hanem még racionálisabban is gondolkodik nálunk. Vagyis mintha a „nem racionális” viselkedést valami olyasminek tekintenénk, mint amilyen a rabszolgaság, amely a történelem korábbi szakaszára volt jellemző. Ám elképzelhető olyan modell is, amely szerint a felvilágosodás óta tartó szekularizációs folyamat bizonyul majd átmeneti jelenségnek: afféle interregnumnak, és a 21. században a vallás (esetleg megváltozott módon, de) nem kevésbé meghatározó szerepet fog játszani, mint korábban.
Ami egyfelől azért lehet fontos a számunkra, mert mindig is a vallás volt az egyik nagy, az emberiséget mozgató erő (gondoljunk csak azokra az épületekre, melyeket vallási indíttatásból emeltek vagy arra, hogy hányan szentelték a teljes életüket a vallás szolgálatának). Legalábbis elképzelhető, hogy egy hipotetikus idegen civilizáció is rendelkezik vallással – azzal, hogy van-e tudományuk, és hogy az milyen lehet stb. valószínűleg azért szokás annyit foglalkozni, mert rendszerint az egész kérdéskörrel is tudósok foglalkoznak, akik számára ez tűnik fontosnak.
És hasonlóképpen elképzelhető az is, hogy egy kozmikus jeladó (egy „világító torony”) folyamatos üzemeltetése mögött nem valamiféle racionális, hanem vallási meggyőződések húzódnak meg. Sőt, számomra még könnyebben is elképzelhető, mert „racionálisan” nézve úgy tűnik, hogy még egy technikailag fejlett civilizáció számára is túlságosan drága, bonyolult stb. lenne a fenntartása. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy biztosan így van – azt viszont igen, hogy érdemes számolni azzal a lehetőséggel is, hogy ha felvennénk „velük” a kapcsolatot, akkor náluk a tudomány esetleg „a vallás szolgáló lánya” lenne.Kérdés persze, hogy ez milyen vallás lenne; és hasonlóképen kérdéses az is, hogy a jövő földi vallásai milyenek lesznek. Amikor Dawkins vagy általában véve a szkeptikusok megpróbálnak fellépni az egyébként számomra is elutasítandó kreacionizmus ellen, akkor bizonyos értelemben ugyanúgy járnak el, mint a SETI-vel foglalkozó szakemberek:  arra koncentrálnak, ami a számukra a fontos – vagyis a tudományra és tudományosságra. Nem pedig arra, ami a meggyőzendőknek fontos, és innentől kezdve nem nehéz arra gyanakodni, hogy ez a megközelítési mód nem lesz különösebben hatékony.
Lehetséges azonban más megoldás is. A The Church of Nano Bio Info Cogno például 2006-ban jött létre afféle ironikus művészeti projektként, amikor Praba Pilar performansz művész arra a következtetésre jutott, hogy az „új tudományok” egyes képviselői lényegében a vallás által kínált megváltást (örök életet és hasonlókat) ígérik az embereknek. De említhetnénk a Church of Life After Shopping-ot is – és miért ne  lenne elképzelhető például egy olyan, „igazi” és komolyan vehető vallás, amelyben a felebaráti szeretet mellett a tudomány eredményeinek tisztelete is központi szerepet játszik? Vagyis: ha vallások mindeddig – a többi társadalmi formációhoz hasonlóan – spontán módon, tervezettség nélkül alakultak is ki, nem képzelhető-e el, hogy a jövőben valamiféle tervezés eredményeként jönnek majd létre?
Ami persze legalább két dolgot jelenthet. Egyfelől azt, hogy afféle „vallásmérnökökként” megpróbálhatjuk majd eldönteni (különösen, ha majd az információs forradalomnak köszönhetően alapvetően új eszközök állnak a rendelkezésünkre), hogy szerintünk milyen vallás lenne a legcélravezetőbb/leghasznosabb/legüdvözítőbb stb. Másfelől viszont innentől kezdve ez is ugyanúgy előzetes és tudatos döntés eredménye lehet, mint az, hogy mi kerüljön be az alkotmányba, és ezzel a tudomány és a vallás jelenlegi kapcsolata is teljesen átértelmeződhetne.
Az pedig megint más kérdés, hogy semmi sem garantálja, hogy akár egy idegen civilizáció, akár pedig az emberiség a jövőben ugyanúgy ossza fel a gondolkodás egyes területeit, és ugyanúgy "tudományról", "vallásról" és hasonlókról beszéljen, mint mi.
Sőt, számomra éppen ennek ellenkezője tűnik valószínűnek.

4 megjegyzés:

  1. nekem ray kurzweil szingularitás/transzhumanizmus mániája az egyik kedvencem a tudománynak álcázott vallások közül. ordít róla, hogy menekülés az egész a valóság elől.

    VálaszTörlés
  2. razor,
    tökéletesen egyetértünk, és a The Church of Nano Bio Info Cogno is uebből indul ki

    VálaszTörlés
  3. Szóóóval, könnyen lehet, hogy az idegenek majd nem meghódítani, hanem megtéríteni akarnak majd minket? (És ha addigra mi is csinálunk egy földméretű technovallást, akkor vallásháború lesz?)

    Hmm, kár hogy nem vagyok filmrendező, ezt még tudtommal nem sütötték el.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.