Túllépni a biopolitikán (is)

Michel Foucault francia filozófus az 1970-es évektől dolgozta ki a biopolitika fogalmát. Eszerint a modern állam immár nem (csak) az állampolgár életéről és haláláról dönt, de foglalkozik is az emberi testtel, illetve a népesség biológiai és társadalmi állapotával is. Ami több irányban is továbbgondolható – és a végeredmény esetleg valami teljesen más lesz, mint az eddigiek.
Foucault – kissé leegyszerűsítve – valami olyasmiből indult ki, hogy a modern állam a 17. századtól megkezdve felemelkedését egyben kezdett figyelmet fordítani arra is, hogy milyen állapotban vannak az állampolgárai. Tette ezt egyfelől úgynevezett anatómiapolitikákon keresztül, vagyis a biológiailag már létező emberi lény szabályozásával és tökéletesítésével (iskola, laktanya stb.); emellett (nagyjából a 18. századtól) megjelent a népességszaporulat biopolitikája is, és a születési-halálozási arányok vizsgálata mellett kezdtek elterjedni a különböző közegészségügyi és demográfiai megoldások is.

A helyzet azonban mostanra megváltozott, és ennek a biopolitikákban is tükröződnie kellene. Egyfelől ugyanis ott van a neurofarmakológia: azok az új, már létező vagy fejlesztés alatt álló tudatmódosító szerek, melyek révén nem csupán az ember „nyilvános viselkedésébe” vagy abba avatkozhatunk bele, hogy milyen fizikai kondícióban legyen (ilyen például az alkoholfogyasztás szabályozása, a kötelező szűrővizsgálatok vagy éppen a különböző kövérségadó-tervek), hanem abba is, hogy például mire emlékszik vagy milyen emlékeit lehet/kell törölni. Ezzel a problémával ma a kognitív szabadság foglalkozik (aminek az amerikai Richard Glen Boire a legjelentősebb képviselője).
Másfelől ha a felemelkedő nemzetállamok korában még lehetett értelme annak, hogy az egyes országok önálló populációpolitikával próbálkozzanak, a globalizált 21. században ez egyre kevésbé lehetséges (gondoljunk csak Európa vagy éppen az USA állandó illegális-bevándorlási problémáira). Ami más szavakkal azt jelenti, hogy a népesedési problémák ma már ugyanúgy nem oldhatóak meg „saját erőből”, az országhatárok mögé húzódva, mint ahogyan a felmelegedéssel kapcsolatosak sem, és ennek megfelelően itt lenne az ideje, hogy ezzel is átfogó, globális szabályozások keretében foglalkozzunk.
Végezetül – és talán ez a legfontosabb - azt se felejtsük el, hogy bár ismét csak az állam a különböző biopolitikák megvalósítására törekedve szereti úgy felfogni, mintha ezek a kérdések kizárólag a politikai döntéshozók szándékain múlnának, korántsem ez a helyzet. A földművelésre és állattenyésztésre való áttérés egyben azt is jelentette, hogy a megváltozott életfeltételek afféle szándékolatlan anatómia-, illetve populációpolitikaként működtek, mert a várható életkortól az egészségig és a gyerekszámig minden megváltozott (még ha „szándékolatlan biopolitika” oximoron is), és persze az ipari forradalomnak is hasonló hatásai voltak - az állam pedig csupán ezen hatások lehetőségeinek fázisterén belül tudhat különböző célokat kijelölni. És akkor arról még nem is beszéltünk, az információs társadalomnak milyen szándékolatlan biopolitikai hatásai lehetnek. Vagyis bármennyire hasznos is Foucault eredeti elképzelése, a politikai szándékoknak a valóság többi részétől való ilyen szintű elkülönítése nem védhető, és ennek megfelelően szükség lenne egy, az eddigieknél jóval komplexebb biopolitika-fogalom kidolgozására.
Sőt, ennél tovább is mehetünk. Bruce Mazlish amerikai történész szerint a társadalomtudományok „különböző verziói különböző körülményekre adott válaszként alakultak ki”: a közgazdaságtan és a szociológia például a modern társadalmak kiépülésével és kapitalizálódásával együtt emelkedett fel. A politikatudományok pedig hasonlóképpen a modern állami intézményrendszer megjelenésével – viszont mivel már tudjuk, hogy az efféle, kizárólag társadalomtudományi felfogás inkább egy adott kor terméke, mintsem hatékony és a valóság működőképes leírására alkalmas módszer (miként a biopolitika példája is ezt mutatja), miért is ragaszkodnánk hozzá?
Vagyis minden bizonnyal itt az ideje, elkezdjünk nem az eddigi, egymástól független társadalom- és természettudományok kategóriáiban gondolkodni, hanem valami egészen másban.