2010. augusztus 10., kedd

Kövérségadó és ételbűnözés?

Egy A. J. Carlson nevű amerikai pszichológus azt vetette fel nem sokkal az USA-nak a II. Világháborúba való belépése után, hogy ha a kövér állampolgárokra adót vetnének ki (mondjuk kilónként kb. 40 dollárt), akkor az így befolyó pénzekből fedezni lehetne a hadi kiadásokat – és nem melléklesen mindenkit rászorítanánk, hogy egészségesebben éljen. Elképzelhető persze olyan verzió is, ahol nem az embert, hanem az egészségtelen ételt adóztatják meg – valahogy úgy, mint ahogy a dohányárut és a szeszes italokat. Az ilyen a megoldások az úgynevezett Pigou-féle adó kategóriájába tartoznak: az Arthur Pigou angol közgazdász által kitalált megoldás azokat a termékeket/szolgáltatásokat (bármiket) hivatott sújtani, amelyeknek káros hatásaik (negatív externáliáik) vannak.
Jelenleg leginkább a szénsavas üdítőitalok megadóztatásának gondolatával szokás eljátszani (és az USA-ban ebben minden bizonnyal szerepet játszhat az is, hogy éppen történelmüknek a II. Világháború utáni második legköltségesebb háborúját folytatják). De akadnak olyanok is, akik Carlson elképzeléséhez visszanyúlva magukat a kövéreket adóztatnák meg: például Delos M. Cosgrove amerikai szívsebész ezt a megoldást támogatná, noha vannak, akik ellenzik, hogy a kormány bármilyen formában beleszóljon egy afféle magánügybe, mint amilyen a táplálkozás. Amely érveléssel mindössze az a probléma, hogy ezen az alapon a cigarettát sújtó adó ellen is ágálhatnánk.
Esetünkben az alapkérdés az, hogy mennyire tartjuk elfogadhatónak, ha az állam szabályozza a biológiai mivoltunkkal kapcsolatos kérdéseket. Illetve, ha a történelmet is figyelembe vesszük, akkor valójában nem igazán az. Ugyanis a biopolitikák korában élünk: Michael Foucault francia filozófus szerint ezek megjelenése a vesztfáliai békét követően kialakuló  modern államhoz köthető, amely elkezdett odafigyelni az állampolgárok fizikai állapotára (ez volt emberi test anatómiapolitikája). A második korszakot pedig a népesedési politikák megjelenése jellemezte nagyjából a 19. század elejétől (ez pedig a népesség biopolitikáját jelenti). Amiből persze nem következik, hogy ha az állam bizonyos dolgokat szabályozhat, akkor automatikusan mindent, és ha az egyiket megengedi, akkor szükségképpen meg fogja engedni a másikat is. Abból, hogy az abortusz legális, nem következik, hogy az eutanázia is az.
És abban is lehetnek eltérések, hogy milyen érvelés alapján vezetnénk be a kövérségi adót. Kiindulhatunk ugyanis egyfelől abból, hogy ez az érintett érdekében kívánatos (elvégre az elhízás több, mint kellemetlen lehet). Ez esetben legyenek drágák az egészségtelen ételek, és majd mindenki eldönti, hogy tönkre akarja-e tenni sok pénzért a szervezetét (és akar-e az egészségre ártalmas, cukros üdítőket inni az olcsóbb víz helyett). Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy lesznek, akik a fentebbi logika alapján a jövőben ugyanúgy be fogják perelni az egészségtelen és hizlaló ételek gyártóit, mint korábban a dohánygyárakat.
De elképzelhető egy olyan logika is, ahol abból indulunk ki, hogy a kövérek gyakrabban betegek, és így jobban megterhelik az egészségügyi rendszert, tehát támogassák is azt többel, mint egy átlagos adófizető. Azaz: mintegy a közösségre rótt terheket fizettetjük meg velük, és majd talán még az „ételbűnöző” fogalma is megjelenik  (nagyjából a nem igazán jól definiált „klímabűnöző” analógiájára). Ad absurdum: egy kövér embernek többe kerülhet majd a jegy a repülőre (vagy éppen a buszra), mint egy soványnak, és így tovább.
Mindent egybevetve több, mint valószínű, hogy – mivel a pénzügyi rendszerek is fejlődnek, nem csak a számítástechnika – a jövőben többek között új adókra is számíthatunk. Ám ezek mégsem szükségképpen fognak a kövérségre kiterjedni, elvégre elképzelhető, hogy a kövérség a jövőben társadalmilag ahhoz hasonló megítélés alá fog esni, mint ma az alkoholizmus vagy egyre inkább a dohányzás is.

http://www.slate.com/id/2228713/ 
http://www.nytimes.com/2009/08/16/magazine/16FOB-wwln-t.html?_r=2&ref=magazine

4 megjegyzés:

  1. Egy ilyen törvény - a túlsúlyosak megadóztatása - az eugenika emlékét élesztheti újra, amely annak idején szintén a közegészségügy diskurzusaiból nőtte ki magát. Ma talán nehezebb lenne érvényre juttatni hasonló törekvéseket. Az Egyesült Államok polgárjogi szótárában mostanra megjelent a "fat rights" fogalma is. Az elhízottaknak vannak aktivista szervezeteik, amelyek az elhízottság társadalmi elfogadottsága mellett kampányolnak, egyesek egyenesen a politikailag korrektebb "horizontally challenged" kifejezés haszánaltát szorgalmazzák a fat helyett, stb.

    VálaszTörlés
  2. köszönöm a kiegészítéseket, nagyon érdekesek és hasznosak számomra
    az eugenika ebben a kontextusban eddig nem jutott az eszembe, de teljesen indokolt felvetés
    amúgy pedig én is azt remélem, h a jövőben is mindenki maga dönthet majd a saját egészségi állapotáról

    VálaszTörlés
  3. Nem igazán látom, hogy egyes ételek megadóztatása hogyan lenne hatásos a kövérséggel szemben. A testmozgás hiányára nem lehet adót kivetni, és ugyanígy nem lehet pl. megadóztatni olyan alapélelmiszereket sem, mint a krumpli és kukorica (amelyek glikémiás indexe elképesztően magas). A kövérség jóval összetettebb tünet annál, minthogy rákenjük a hamburgerre és testvéreire. Arról nem beszélve, hogy a táplálkozástudomány terén is mennyiféle iskola képviselői megtalálhatóak, akik egymással sem képesek megegyezni, hogy mi egészséges és mi nem.

    VálaszTörlés
  4. Két különböző cél képzelhető el:
    1. megadóztatni a "szenvedélyt", és állami bevételre tenni szert abból, h valaki egyszerűen imádja a cukros üdítőket
    2. egészségesebb életmód felé terelgetni az embereket (e kettő nem zárja ki egymást)
    És igen, valóban többféle felfogás létezik (amennyire tudom), de azért a táplálkozástudományon belül nagyjából konszenzus van, h mondjuk napi 6000 kalória nem ajánlott

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.