2011. február 6., vasárnap

Személyre szabhatóság: Az utazógépektől a párválasztásig

Néhány évvel ezelőtt Jonathan Zittrain internetjogász azt mondta, hogy az internet rosszabb esetben ugyanúgy fogja végezni, mint annak idején a CB-rádió. Vagyis: miután váratlanul előre tört, eljelentéktelenedik, és valami egészen más veszi át a helyét. Az érvelése kimondottan meggyőző volt (számomra is); mostanra azonban  egyre inkább úgy tűnik (ismét csak számomra is), hogy nem volt igaza, és az internet a jövőben a különböző számítástechnikai kütyükkel együtt egyáltalán nem az „utazógépnek” tekinthető autóra fog emlékeztetni. És ennek talán még a párválasztásra is hatása lesz.
Zittrain azt írja, hogy a CB rádióból 1959-től 1974-ig egymillió darabot adtak el az USA-ban; a következő egymillióhoz már csak 8 hónapra volt szükség, a harmadikhoz pedig mindössze háromra – és így tovább. 1977-ben már 25 millió ember, vagyis kb. a lakosság egytizede használta, és a hagyományos rádió adók már azon aggódtak, hogy mi lesz a reklámbevételükkel. De aztán persze nem így történt, és Zittrain nagyon is elképzelhetőnek tartja azt a forgatókönyvet, ahol az internet is hasonlóképpen fogja végezni, mivel a biztonságtechnikai megfontolások (a spam, a botnetek, a különböző cybertámadások stb.) miatt egyre elfogadhatóbbnak gondolhatjuk az eddigi „generatív” felfogás feladását. Vagyis azt, hogy az eddigi rendszert, amely rugalmasan alakítható operációs rendszereken és hasonlóképpen rugalmasan bővíthető hálózaton alapul, „alkalmazások hálózata” váltná fel, ahol a választásokat illetően kb. annyi szabadsággal rendelkezünk majd, mint egy kábeltévé-előfizetésnél.
Még szerencse, hogy a jelek szerint nem így lesz. Egyfelől a biztonságtechnikai fejlesztéseknél nagyobb súllyal esnek latba a felhasználók elvárásai, és ez nem is különösebben meglepő. Egy autót el lehet azzal adni, hogy mennyire biztonságos – egy operációs rendszernél viszont bár ez is számít, a kézhezállóság és felhasználóbarátság az elsődleges (a biztonságtechnikai megoldások pedig persze jó, ha ott vannak a háttérben, de úgy alapvetően ki kíváncsi rájuk).
Másfelől egy komplexebb rendszert mindig is kétféleképpen lehetett létrehozni: vagy úgy, mint egy autót, amit elkészítenek az autógyárban, és utána persze még lehet a motort bütykölni egy kicsit (vagy legalábbis régebben lehetett), de azért általában az autót mint „utazógépet” készen vettük. Elvégre az ipari forradalommal többek között az a gondolat is elterjedt, hogy míg korábban többé-kevésbé önellátóak voltunk, most az eszközöket (gépeket) egyre inkább erre specializálódott rendszerekben állították elő, és nekünk mindössze az volt a dolgunk, hogy használjuk őket.
A számítógép ehhez képest lapvető újdonságot hozott – méghozzá talán azért, mert eredetileg általános célú (és így a mindenkori céllal összhangban rugalmasan átformálható/átprogramozható) gépnek készült, és ezt a rugalmasságát akkor is megtartotta, amikor az átlagfelhasználók otthonában is megjelent. Azaz: az ipari forradalom korszakát a „kulcsrakész” technikai megoldások jellemezték még akkor is, ha a lakógépként is felfogható lakásokat mindenki többé-kevésbé egyénien rendezte be (mondhatni teste szabta). Ezek viszont statikus rendszerek voltak: ha beállítottunk egy kanapét a fal mellé, akkor az akár évtizedekig ott maradt, és közben nem hatott a rendszer többi elemére meg azok működésére.
Az információs forradalmat azonban ettől eltérő felfogást képvisel. Amikor az ember egy okos telefont használ (amelynek Zittrain modellje szerint teljesen zártnak és rugalmatlannak kellene lennie), akkor a készen kapott szolgáltatások mellett az Apple iStore-ból vagy valami hasonló helyről a legkülönbözőbb programokat töltheti le, és ezzel persze az ízlése szerint alakíthatja a mobilját.
Illetve az internetelérés már önmagában is azt jelenti, hogy, különböző, a hálózaton lévő szolgáltatásokat is igénybe tudunk venni, még ha a készülékünk különben nem képes is rá. Értsd: a hálózat rugalmassága önmagában is rugalmassá teszi az egészet, hacsak nem valamilyen politikai rendszer megpróbálja korlátozni általában véve is a hozzáférést.
 Úgyhogy innentől kezdve az az egyik kérdés, hogy vajon csak azért van-e igényünk az okos telefon vagy bármi más átalakíthatóságára, mert  számítástechnikában ezt szoktuk meg, és miután majd felnő az első olyan nemzedék, amely hagyományos értelemben vett számítógépet csak múzeumban látott, vajon továbbra is így fogunk-e viszonyulni a dologhoz.
 Ha viszont a továbbiakban is ragaszkodni fogunk a rugalmassághoz (mint ahogyan én például erre számítok), akkor  legalább két további dolgon érdemes eltűnődni. Egyfelől, hogy milyen mértékű és mekkora testre szabhatóságra van igényünk? Itt nyilván nem annyira az jelenti a korlátot, hogy csupán véges időt szánunk a különböző applikációk közötti válogatásra: ezt a problémát egy kereső kiválóan meg tudja oldani.
Másfelől pedig azon, hogy milyen, új területeken fog megjelenni a testre szabhatóság. A mai online társkeresők sikere – ahol pontosan meg tudjuk adni, hogy milyen partnert szeretnénk az életkorától és az érdeklődési körétől kezdve a szemszínéig és a családdal kapcsolatos elvárásaiig bezárólag – jó példa az új lehetőségekre. Ha ugyanis kellőképpen nagy adatbázis alapján dolgozik, akkor ez olyan finomhangolást tesz lehetővé, amely a hagyományos, leginkább a véletlen találkozásokon lapuló társkeresésnél egyszerűen lehetetlen, és talán még azt a feltételezést is megkockáztathatjuk, hogy a jövőben a „véletlenül meglátni és megszeretni” ugyanolyan elavult lesz, mint amilyen ma az, ha nem az érintett fiatalok, hanem a családok döntenének arról, hogy ki kivel házasodjon össze. Vagy említhetnénk azokat a jövőben egyszer majd (talán) a mindennapi élethez tartozó „társrobotokat”, amelyek (vagy még inkább: akik) végig fogják kísérni az életünket, és közben tökéletesen az egyéni igényeinkhez és elvárásainkhoz fognak illeszkedni,. És – ad absurdum – talán jobban ki fogják elégíteni a társas igényeinket, mint a húsvér emberek.
És így tovább.

1 megjegyzés:

  1. Véleményem szerint sem fog "elrugalmatlanodni", ahogy te is rámutattál, ugyanakkor érdekelne, hogy mennyire testreszabható az a testreszabhatóság. Kész programok, kész appok közül választhatunk, a kütyübe általában nem tudunk beleszerkeszteni (elenyészően kevesen persze, de az átlagos felhasználóra ez egyáltalán nem igaz). Programokat sem tudunk arányaiban sokan írni rájuk, így a testreszabás lényegében annak függvénye, hogy hány alternatívát kínálnak nekünk valamire. Így nem ténylegesen a saját igényeink szerint alakítjuk az eszközt, hanem az adott igény(ek)-re mások által prezentált megoldások közül igyekszünk kiválasztani azt, amelyik leginkább egyezik avval, amit mi is szeretnénk látni, és reméljük, hogy a fejlesztők odafigyelnek arra, amit mi szeretnénk (ami ugye általában akkor fordul csak elő, ha elegen gondolkodnak úgy, ahogy mi is)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.